Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

A kormányfő szerint az a helyes, ha az egyetlen igazán komoly nagy nemzetközi repterünk magyar kézben van.
A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának hétfőn a szerbiai Ludason.
A kormányfő közölte:
ezért helyes is visszavásárolni, és a gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk tenni. A vásárlás bármelyik pillanatban lezárulhat – tette hozzá. Úgy vélte, ha állami kézbe kerül a repülőtér, olyan fejlesztések történhetnek majd, amelyek két-három osztállyal felértékelik a repülőteret és így egész Budapestet is.
(MTI)
Nyitókép: Facebook